Erős szakmai zsűri figyeli majd a böllérviadalt Prügyön

A szakma kivállóságai zsűrizik majd a Taktamenti Böllérviadal bölléreit, csapatait Prügyön, így egyre színvonalasabb gasztronómiai verseny kerekedik a borsodi kistelepülésen, ahol inkább a téli programok dominálnak. Az idén négy ítész pontoz majd, így a csapatoknak oda kell majd figyelniük az ízekre, a faház berendezésére, a feldolgozásra, a tálalásra, és még sokminden másra, ha elsők szeetnének lenni a viadalon.

 

 

 

Bővebben...

Telet űzhetünk az idén is Bükkaranyoson

Kis jubileumot ünnepelhet a bükkaranyosi Télűző Vigasság, hiszen már ötödik éve gyűlnek össze a helyiek, és vendégeik, hogy elbúcsúztassák a telet, és felkészüljenek a tavaszra. Természetesen a búcsút egy kis ünnepség is kíséri, ahol Heller Tamás termet majd jó hangulatot kabaré előadásával, valamint a 3+2 zenekar fogja majd húzni a talpalá valót.

 

 

Bővebben...

Görömbölyre érkezik a Balaton Táncegyüttes

Egészen különleges előadás érkezik Görömbölyre szombaton, hiszen a Vajtó Produkció szervezésében Siófok város lesz a VII. Görömbölyi Forralt bor és Tepertő Napok díszvendége. Így 14:00-tól a nagyszínpadon a legendás Balaton Táncegyüttes lép majd fel, akik egy 40 fős élő zenekaros műsorral készülnek a Miskolciaknak, és vendégeiknek.

 

 

 

Bővebben...

Akusztikus előadással készül a z UNISEX báli szezonra

Nemsokára bálozhatunk, hiszen a településeken egymástz érik majd a jobbnál jobb összejövetelek, ahol az ember a januári otthonülés után végre táncolhat, szórakozhat majd. Ezekre a rendezvényekre állította össze különleges műsorát az Unisex együttes, akik a népszerű slágereket most akusztikusra faragták, így úgy hallhatjátok majd a dalokat, ahogy még soha.

 

 

Bővebben...

Jégtúra a Tisza-tavon/ Vajtó és a Világ élő tv-felvétel

Érdekes lesz a következő epizód forgatása, hiszen a Vajtó Produkció szeretne mindenkit jégre vinni. Akinek van kedve szerepelni a tv-ben, és közben jégtúrázni, az jöhet velünk vasárnap 10 órai kezdettel. Az adás csak később, február elején kerül a D1-tv műsorára, de addig is várunk mindenkit szeretettel túrázni.

 

 

Bővebben...

Ha szakmát keresel irány a PAGSZI

Videón keresztül mutatjuk be, hogy milyen könnyen, és egyszerűen lehet szakmát választani, megtanulni, gyakorlatra menni, és máris beilleszkedni a munka világába. A Pattantyús Ábrahám Géza Szakközép Iskola növendékeinek nagy része már az oktatást követően állást is kap. Nézd meg a videót, és jelentkezz te is.

 

 

 

Bővebben...

Visszatér a Kismalac Prügyre február 4-én

Kovács Axellelbeszélgettünk kicsit, hiszen a Taktamenti Böllérviadal egy fő fellépője a KEROZIN zenekar lesz, akik a Kismalac számmal futottak be majdhogynem 20 évvel ezelőtt. De h már ez ilyen régen volt gyorsan ki is adtak egy új lemezt.

 

 

Bővebben...

Másnaposság ellen Borsodi Víz

Edelényi bányászok találták meg hasznos képeségét a Borsodi Víznek először, ma már híres kaszkadőrök kapják fel lovak hátáról. A Borsodi Víz története egészen érdekes utat járt be, ma a Vajtó és a Világban már látható a gasztroblogban, így ha valaki főzéshez használná, akkor most új recepteket tanulhat.

 

 

Bővebben...

Videón a Zempléni sajt Manufaktúra

Megtudhatod, hogyan készülnek Zemplén legfinomabb sajtjai, ugyanis meglátogattuk Szilágyi Tibor sajtkészítő mestert műhelyében, aki még a bocikhoz is kivitt minket, hogy lássuk, tényleg a legtermészetesebb alapanyagokból készíti el sajtjait. A kisfilmből minden kiderül, kukkantsátok meg, és ha tetszik látogassátok meg ti is Tibit.

 

 

FACEBOOK LIKE

 

FŐBB PARTNEREINK

 

 

 

Borsodi Víz

 

 

Zepter

 

 

Életfa Program