Hol és hogyan készül a Szovjetszkoje Igrisztoje pezsgő?

A Szovjetszkoje Igrisztoje a kedvenc pezsgőd? Ismered, de nem tudod, hogy honnan származik? A Vajtó Produkció utánajárt és kiderítette. A pezsgőt a Bács-Kiskun megyében található több, mint 5500 népességet számláló Izsákon gyártják és palackozzák.


 

A RoyalsektZrt. száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozásként kizárólag magyar alapanyagot ha több évszázados izsáki szőlő- és borkultúra hagyományaira támaszkodva működik.

 

E kultúra igazán gyümölcsözővé az 1800-as évek utolsó harmadában vált, amikor megszületett a speciális helyi szőlőfajta, az izsáki sárfehér, amely ma arany sárfehér néven eredetvédett hungarikum. Erre alapozva építették fel az izsákiak a helyi borkultúrát.

 

E hagyományok mentén építkezett az izsáki Royalsekt Zrt., s vele az Európa egyik legnagyobb borászati üzemét működtető Ungor család is. Idősebb Ungor Pál 1985-ben indította el családi vállalkozását, ennek keretében saját birtokukon megtermelt szőlőből előállított bort forgalmaztak.

 

A családi vállalkozás 2009-ben vásárolta meg a Royalsekt Zrt.-t a hozzá tartozó kombináttal. Az akkor 60 fővel működő üzemben ma már közel 300-an dolgoznak.

 

 

FACEBOOK LIKE

 

FŐBB PARTNEREINK

 

 

 

Borsodi Víz

 

 

Zepter

 

 

Életfa Program